Emlékjeleinkbõl:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

ROVATOK :: Alapítvány :: Dr. Bíró József bányamérnök örökre eltávozott közülünk.

Dr. Bíró József bányamérnök örökre eltávozott közülünk.

Dr. Bíró József okleveles bányamérnök, szakközgazdász kollégánk 2016. szeptember 13-án életének 73. évében elhunyt. Október 3-án a pécsi köztemetőben búcsúztattuk el, ezt követően hamvai visszakerültek szülőföldjére.


A Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat és Földgáz 2017/1 számában dr. Turza István kollégánk méltatta életútját. Az életútjáról b?vebbet az itt következ? személyes önéletrajzából tudhatunk meg.
Személyes önéletrajz
Biró Józsefként 1944. jún. 13- ám születtem Csipkerek községben, Vas megyében.
Édesanyám uradalmi cselédek gyereke volt, és egy Csehimindszenthez tartozó majorban éltek. Több kilométerr?l járt iskolába. A cselédség minden nehézségét megélték. Közös konyha, egy szobába zsúfolt több család stb. Hárman voltak testvérek. Édesapja az els? világháború orosz fogságából rokkantan tért haza és hamar meghalt. Árván n?ttek fel az anyai nagyapa családjával együtt élve azok támogatásával.
Édesapám a Csehimindszenthez tartozó kültelki Kis-hegyen született hétgyermekes család els? gyermekeként. A közeli majorban már tizenévesen dolgoznia kellett és elismerést szerzett fizikumával, szorgalmával és munkabírásával.
A második gyerekként születtem. N?vérem, Biró Klára 1938. ápr. 11-én látta meg a napvilágot.
Az anyaméhben bizonyára átéltem mindazt a szorongást, amit Édesanyám érzett, amiatt, hogy apám a fronton volt, és a front egyre közeledett. Kicsi pólyás voltam, amikor a front átment rajtunk és felváltva volt házunk német és szovjet katonák átjáró háza.
A lakhelyünk, a születésem idején a Csipkerek községhez tartozó "Csipkereki hegyen" volt, ami közelebb esett Csehimindszenthez, de közigazgatásilag el?bbihez tartozott. A házunk nem volt messze apai nagyszüleim házától, ahol az Édesapám is született és ahol házasságuk elején még a szüleim is laktak. Közel volt a majorság, uradalom - Poty puszta - ahol, amint említettem az Édesapám már szinte gyerekként dolgozni kezdett.
Csipkerekbe jártam iskolába, ahol a gyerekeket összevont osztályokba (két egymást követ? évfolyam) tanították. Egy-két kivételt?l eltekintve szeretetre méltó emberek tanítottak, de akadt, aki még akkor is durván vert bennünket. Általában jól tanultam, különösebb meger?ltetés nélkül. Nagyon szerettem olvasni, amire f?leg Édesanyám rendszeresen biztatott. Ez aztán olyan szokásommá vált, hogy még a tehenek legeltetése közben is rendszeresen faltam, különösebb válogatás nélkül, a bet?ket. Kedveltem a kalandos történeteket útleírásokat.
A fels?bb osztályok mellett már rendszeresen segítettem a földeken szüleimnek. A n?vérem akkorra már Komlóra került anyai nagybátyámékhoz, hogy
ott dolgozzon és tanuljon tovább. A kevés földünk mellett Édesapám a mikosdpusztai len gyárban dolgozott. Kétlaki életet élt. A len gyár után hazatérve a földeken folytatta a munkát. Kés?bb, mivel a TSz szervezések közeledtek, ? is felkerekedett és Komlóra ment dolgozni.
Mi az Édesanyámmal az általános iskola elvégzése után követtük. Az általános iskolát jeles eredménnyel zártam. A falusi házunkat az összes mez?gazdasági felszereléssel együtt eladtuk, 1958-ban a bútorokkal Komlóra költöztünk. Kezdetben a n?véremékkel laktunk együtt a komlói újonnan épült bányásztelepen, Dávidföldön, aki 1956-ban férjhez ment Kusz Lajoshoz egy sásdi illet?ség? villanyszerel?höz. A pécsi gépipariba akartam továbbtanulni, de ehhez a falusi iskola tudásanyaga kevésnek bizonyult. A néhány lehet?ség közül a komlói vájáriskolát választottam, mivel ez a titokzatos szakma felkeltette a nyár folyamán érdekl?désemet és számos kedvezményt ígért, ami jól jött az eléggé gyenge anyagi helyzetünkhöz. A n?véremék mellet ugyanis üresen állt egy újonnan épült dávidföldi ikerház másik fele, ahova beköltöztük és a magas törleszt? részletek miatt nagyon sz?kösen, de szép körülmények között éltünk. Édesanyám pajzsmirigy betegsége és operációja miatt egy évig a kollégiumban laktam, ahol akkor katonás rend uralkodott. Az elméleti oktatás mellett egyre b?vül? gyakorlati oktatás keretében ismertem meg a bányamunkát és lettem a szakma elkötelezett híve. A végzés közelében már a továbbtanulásban gondolkodtam és mivel a itt is a legjobbak közé tartoztam, gond nélkül fel is vettek a pécsi bányaipari technikumba.
A bányaipari sok tanulással és a gyönyör? Pécs megismerésével és a szakma mellett az irodalom, a versek csodálatával lepett meg. Meglepett még az els? szerelemmel is, ami meghatározta sorsomat is. Ebb?l a szerelemb?l sok évvel kés?bb házasság lett. A Hunyadi úti kollégiumban laktam. Itt is katonás fegyelemben éltünk. Rövid kimen?kre mehettünk a városba és csak hétvégeken - engedéllyel - utazhattam haza Komlóra. Az iskolában ismét csökkenteni tudtam a környezeti hátrányokból ered? viszonylagos elmaradásomat. A háromórás napi tanulási id?t szigorúan betartatták. Ez alatt titokban sokat olvastam és kedvenc verseimet megtanultam, könyv nélkül. Csak a harmadik év végén eszméltem rá, hogy lehet?ségem lenne továbbtanulni, ha egy kicsit meger?ltetem magam a természettudományos és szakmai tárgyakban is. Ett?l kezdve lelkiismeretesen készültem a Miskolci Egyetemre, amit akkor Nehézipari M?szaki Egyetemnek hívtak. Sok izgalom és sikeres felvételi után felvettek, aminek annyira örültem, hogy még az öreg dávidföldi postásunkat meg is csókoltam. Akkor már eltökélten tanulni szerettem volna. Az örömben annyi üröm volt, hogy nem a bányász, hanem a gépész szakra nyertem felvételt. Még abban az id?ben divatos volt ez a szakma és sok volt a t?sgyökeres bányász famíliából származó gyerek is, akik bányamérnökök szerettek volna lenni.
Kis szerencsével és eltökéltséggel egy félév után sikerült a bányászokhoz pártolnom, ahol összetalálkozhattam a technikumi osztálytársaimmal (Pusztafalvi János, Nyers József, Bors Zoltán) és más pécsi fiatalokkal.
Az egyetem légköre leny?gözött. Élvezettel hallgattam a színvonalas beszédeket és a kés?bbiekben az el?adásokat. Szinte szivacskén ittam az ismereteket. Mindig tudtam, hogy keveset tudok, de igazán itt jöttem rá, hogy mekkora elmaradásaim és hiányaim vannak az alapvet? m?szaki és természettudományos tárgyakban. Nagyon sok esetben, ahogy mondtuk, az el?adások szinte "kínaiul" hangzottak. Elég gyorsan hozzászoktam azonban a magasabb igény? el?adásszövegekhez, és már nem zavart, ha els? hallásra nem értettem meg a lényeget. Pár nap után mindig megérett a szorgalmas tanulás mellett az anyag. Hasznos tanácsokat kaptunk a bányaipariból el?ttünk egyetemistává lett id?sebbekt?l, hogy a "mesterhármasban" nem szabad lazsálni (matematika, fizika, mechanika), mert ez megbosszulja magát. Folyamatosan kell tanulni és rengeteg feladatot megoldani. Mi a kis tanuló körünkkel betartottuk ezt az elvet és bár nehézségeink mindig voltak, de nagyobb botlások nem következtek be. Az embert egyébként is vitte az akarat és a tanulóköri társaság is. Nagyon jó tankör-társak- és igazi barátok között tanulhattam. Komolyságunkat és szorgalmunkat a szakmai tanszékek is elismerték. Nem egyszer harcos focimeccseket vívtunk tanárainkkal. A kikapcsolódást az Egyetemvárosban a foci, a mozi és néha egy-egy olcsó resztelt májas vacsorával egybekötött, söröz?s városi kirándulás jelentette. Többre nem tellett sem a szüleink pénzéb?l, sem az egyetemi ösztöndíjból.
Szénel?készítésb?l készítettem a diplomatervemet, hogy jobban megismerjem a szakma e fontos ágát. A kidolgozás során valóban sokat tanultam e folyamat gyakorlati részéb?l. Nem gondoltam viszont, hogy ezen a területen helyezkedek el, mivel azért a konkrét bányászati munkát alapjaitól ismertem és ezt az el?nyt nem szerettem volna elveszíteni. A sikeres védés után a Mecseki Szénbányáknál jelentkeztem. Szerz?dést (nagy bánatomra) korábban nem kötöttek velem, de ennek ellenére felvettek. Közös megegyezéssel Kossuth-bányaüzemben álltam munkába.
Itt minden végzett bányamérnöknek aknászként kellett kezdeni. Megismertem minden olyan technológiát, amelyet akkor a szénbányáknál alkalmaztak, a meredek fás fejtésekt?l a legújabb pajzsos biztosításig.
Kétévi aknászkodás után másfél évet a Mecseki Szénbányák Igazgatóságán töltöttem a Rendszerszervezési Csoporton. A csoport egy számítógépes nagygépesítés el?készítési elképzelése miatt létesült. A téma azonban ?rült bonyolultsága miatt akkor esett kútba, amikor az akkori m?szaki igazgató (Pozsgai Károly) irodájának falát kitapétáztuk a legfontosabb néhány bizonylat bizonylati-út vázlataival. Mint tudjuk az élet frappánsan feloldotta a közelmúltban ezt a kérdést, mert a számítástechnika nem a mamutszámítógépek irányába, hanem a kisszámítógépek kapacitásnövekedése irányába haladt rohamléptekkel el?re, és a hálózatba kapcsolásukkal megoldotta a részegységek bedolgozását a központi adatgy?jt? rendszerbe. Eredménye viszont számomra az lett, hogy egész aktív életemben igyekeztem lépést tartani a számítógépek gyakorlati alkalmazásával. 1970-ben felségül vettem Somogyvári Ágnes aszisztensn?t, akivel középiskolás korunk óta ismertük egymást. 1971-ben egy leánygyermekünk született.
1974-ben ilyen el?zmények után hívtak Vasasra. Itt nem volt mindenki ismeretlen, hisz Csethe András - aki az említett központi Rendszerszervezési Csoport vezet?je volt - még el?ttem jött ki, ahonnan aztán elindulva a magyar bányászat csúcsaira jutott el. Számomra külön öröm, hogy ?t is gyakorlati tanítómestereim els? soraiban tudhatom. Az ? élet-útja is azt példázza, hogy a mecseki, vasasi kollektívában a hazai bányászat legmagasabb színvonalának megfelel? szakmai tudás rejt?zködött. Ismereteim szerint már az el?ttünk járó generációból is többen a szakma legmagasabb polcaira avanzsáltak. Arról is volt tudomásom, hogy egyetemi évfolyamtársam és jó barátom Szirtes Árpád is itt van és már egy jelent?s terület a széntermel? körlet vezetését is rábízták. A M?szaki Csoportra kerültem, amely éppen megfelel? hely volt a számomra, hisz itt elméleti és gyakorlati kérdéseket egyaránt vizsgáltunk. A szakmai elmélettel felvértezett a pécsi bányaipari technikum és a miskolci egyetem, a vájáriskola és az aknászi id?szak pedig már elegend? muníciót biztosított a gyakorlati feladatok megoldásához.
A csoporton az üzem el?tt álló mindennapi és közei-távlati gyakorlati kérdések megoldását kellett el?készíteni, majd a gyakorlati kivitelezés folyamatát soron követni, esetenként nyilvántartani és értékelni. Ide tartozott a tervezés, beruházás és a bányászati statisztika is. Együtt kellett dolgozni a különböz? szakterületek m?szaki dolgozóival és minden - az üzem el?tt álló feladattal - meg kellett ismerkedni. Sok volt a munka. Megindult vasas rekonstrukciója. Beruházási létesítmények tervezésében és nyomon követésében vettem részt, éves-, középtávú-, és távlati terveket készítettünk. Mindebben el?ször beosztottként, majd hamarosan m?szaki, tervezési csoportvezet?ként, majd pedig több mint tíz évig f?mérnök helyettesként vettem részt.
Itt jegyzem meg, hogy a mi korosztályaink már olyan üzemekhez érkeztek, amelyek telítve voltak tapasztalt bányamérnökökkel. Velünk már nem fordult el? az mint a háború utáni korosztályokkal, hogy korán, vagy talán túl korán kaptak felel?s m?szaki beosztást. Nekünk már a klasszikus szamárlétrát kellett ill. kellett volna megmásznunk, ha a bányabezárárosok ezt a folyamatot meg nem szakítják. A bányamérnök többlet f?leg az üzemösszevonás idején fokozódott, amikor Vasast összevonták a Pécs bányaüzemmel.
Az 1986. évi tömeges bánya katasztrófát követ?en ez volt a második krízis, amelyet átéltem. Az els?nél ismeretlen üzemvezet?k követték egymást, akiknek munkastílusához meg kellett tanulni alkalmazkodni. A korábbi elismerések és munkasikerek után el kellett viselni a személyünk iránti bizalmatlankodást, kétkedést. Az üzemösszevonással ez a folyamat csak fokozódott.
Addig is folyamatosan képeztem magam. Angol tanfolyamokra jártam, kés?bb pedig a kötelez? marxista egyetemi penzumok után a pécsi JPTE-n komplex tervez?¬elemz? szakon szakközgazdász diplomát is szereztem. A közgazdász diplomatervem - amely a bányaüzemi tervezés algoritmizálásával foglalkozott - bírálatába javasolta egyik professzorom, hogy célszer? lenne a témát - nem túl nagy ráfordítással - doktori értekezéssé b?víteni. A dolgozatban - új megközelítésben -a bányaüzemek eddig nem vizsgált termelési- és költségfüggvényeit határoztam meg. Mivel ebben az id?ben éppen angol középfokú nyelvvizsgám is sikerült komolyan kezdtem foglalkozni a gondolattal. A pécsi egyetem helyett azonban Miskolcon kértem doktorálási lehet?séget. ?k szakmai cikkekhez kötötték az elfogadást, ezért témáimat cikkekké átdolgozva sorra jelentettem meg a Bányászati Lapokban. Két év után hozzáfoghattam a disszertáció kidolgozásához. 1989-ben a doktori szigorlatok után sikeresen védtem meg az elkészült anyagot. 1990-ben egyetemi doktorrá fogadtak.
Eközben vasas helyzete is egyre bizonytalanabbá vált. Sajnos bekövetkezett az a szénbányászatra vonatkozó általános visszaesés, amit a Kondratyev hullámokkal kapcsolatos dolgozatomban 1988-89-ben én is kimutattam.
1993-ban termelési f?mérnök helyettesi beosztásomat feladva Zobákra, illetve az akkor szervez?dött K?szénbányába kértem áthelyezésemet, amely a maradó - a er?m?-bánya integrációba bekerült - bányaüzem lett. A többit - mint ismeretes - a Mecseki Szénbányákkal együtt felszámolták. A K?szénbányánál a bányaüzemi vezetés teljes volt, de használni tudták közgazdasági érdekl?désemet és végzettségemet. A Pécsi Er?m? Rt. K?szénbányájánál akkor szervezték meg a modernebb controlling rendszerét és Controlling Osztályt hoztak létre, amelynek létrehozásával bíztak meg. Az er?m? gazdasági vezetésével összefogva megteremtettük a személyi számítógépekre szervezett Controlling rendszert és ezen belül a mecseki szénbányászat els? Controlling rendszerét. Ennek tapasztalatait és eredményeit egy szakcikkben foglaltam össze.
A mélym?veléses bányászatra vonatkozó Controlling mellett párhuzamosan kidolgoztuk a mecseki külfejtések controllingját is. 2001-t?l a K?-Szén Kft-nél folytattam a munkát, alkalmazva az e területre vonatkozó Controlling elemeit. Üzemi munkám alatt mindvégig aktív tagja voltam az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek. Üzemi összeköt?ként, kés?bb a Pécsi Szervezet vezet?ségi tagjaként végeztem az ilyen irányú munkát Vasason, majd Zobákon is. 2000-ben egy ciklus erejéig a helyi szervezet titkára lettem. Rendszeresen tudósítottam a BKL, Bányászat cím? szakmai lapot a mecseki bányászat eseményeir?l.
2004-ben a külfejtéses bányászkodás is befejez?dött, így még fizikailag és szellemileg aktív id?szakomban nyugdíjba kellett vonulnom.
Azóta, ha id?m engedi a család és unokák mellett a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány munkáját segítem. Megpróbáljuk megmenteni a pécsi bányászat még létez? értékeit, megörökítve a több mint 250 évnyi szénbányászat emlékeit.

dr. Bíró József

Rábay Ottó
2017-04-24
07:35:52

 
 
Könyvboritóink:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ránk maradt
emlékek:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 GlobusNet szoftverek